megújuló energia

Hódítanak Európában a megújulók

Az Európai Unióban 2014-ben a felhasznált energia 16 százalékát nyerték megújuló energiaforrásokból, szemben az adatok rögzítésének kezdő évében, 2004-ben feljegyzett 8,5 százalékkal - közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán.

Elvétheti Magyarország a 2020-ra vállalt fontos célját

Egy rövidesen nyilvánosságra kerülő európai bizottsági jelentés Magyarországot is azon uniós tagállamok egyikének nevezi, ahol nem biztos a megújuló energiaforrások 2020-as részarányára vonatkozó nemzeti cél (14,65%) elérése. Az Energia Unió végrehajtásáról szóló közlemény szerint komoly aggodalomra ad okot, hogy a tagállamoknak mindössze az egyharmada rendelkezik a 2020 utáni időszakra vonatkozó átfogó energia- és klímastratégiával - mutat rá a BruxInfo a birtokába jutott anyag alapján.

Itt a bejelentés: ingyenhitelt kapnak a családok EU-pénz helyett!

Több hete tartó bizonytalanság után ma azt jelentette be a Miniszterelnökség, hogy az augusztusban beígért, 40%-nyi vissza nem térítendő uniós támogatás helyett 66%-nyi részarányban lényegében ingyenhitelt biztosít a kormány a magáningatlanok energetikai korszerűsítésére. A fennmaradó egyharmadnyi részt a családoknak maguknak kell előteremteni az ilyen beruházások megvalósításához, igaz ez alacsonyabb az augusztusban jelzett 45%-nál.

Megsértené Magyarország a Brüsszellel kötött megállapodást

Az igaz, hogy az Európai Bizottság nem adhatja oda a pénzt közvetlenül egy magánszemélynek a családi ház energetikai korszerűsítésére, de egy energiahatékonysági alapnak igenis odaadhatja, így tehát Brüsszel egyáltalán nem akadálya annak, hogy a lakossági épületenergetikai pályázatok megjelenjenek Magyarországon - hangsúlyozta Brüsszelben az Európai Bizottság egyik névtelenséget kérő szakértője a Portfolio-nak. A forrás leszögezte: ha egyáltalán nem kerülnek sorra az ilyen korszerűsítések Magyarországon, akkor azzal megsértenénk az Operatív Programban tett vállalásunkat, igaz Brüsszel ezért nem tudna pénzügyi szankciót kivetni ránk.

Miért fizetünk harmadannyit az áramért, mint a németek?

A német lakossági áramfogyasztók közel háromszor annyit fizetnek az áramért, mint a magyarok, hívta fel a figyelmet Dr. Aszódi Attila, a paksi kapacitásbővítésért felelős kormánybiztos. Az eltérés nagyrészt azzal magyarázható, hogy nagy a különbség abban, hogy a két ország kikre terheli a megújuló energia támogatását.

Szélből és napból nyerünk, de nem csak energiát

Megháromszorozódhat 2030-ra a nap- és szélenergia együttes jelenleg 10%-os részesedése a világ teljes energiakapacitásából. A fejlődő technológia versenyképesebbé teszi a nap- és szélenergiát az árak tekintetében, mindezt úgy, hogy közben a villamos energia ára hosszútávon egyre kúszik felfelé. A Fidelity Worldwide Investment folyamatosan vizsgálja az megújuló energiák kapcsán adódó befektetési lehetőségeket, fél szemét Kínán tartva.

Óriási pénzek lesznek az energiahatékonyság növelésében

A legújabb adatok szerint a magyarországi zöldenergia felhasználás csupán 6,6 %, de a Nemzeti Reform Programban kitűzött 14,65%-os értéket szeretnék 2020-ig elérni. Magyarország a megújulók részarányának 14,65 százalékra növelése mellett a Nemzeti Reform Programban vállalta továbbá, hogy 2020-ig az üvegházhatású gázkibocsátás mértékét a 2005-ös szinthez képest csak maximum 10 százalékkal növeli, és 18 százalékos energia-megtakarítást ér el.

Két napig lehet pályázni az állami napelemes kiírásra

Ma megjelent a napelemes rendszer fejlesztését költségvetési és állami szervek villamos-energia költségének csökkentése érdekében támogató kiemelt felhívás a kormány hivatalos pályázati oldalán. Mivel kiemelt felhívásról van szó, így előre ismert volt, hogy mely intézményi kör pályázhat rá, igaz ekkor is kissé szokatlan, hogy mindössze két napon: jövő hétfőn és kedden lehet beadni a pályázatot. A pályázat megjelenésének előzménye egy két héttel ezelőtti kormányrendelet, amely az épülő napelemes erőmű működési keretét állította fel.

Mennyi EU-támogatás járhat egy családi ház felújításához?

Bár a fejlesztési tárca a 150 milliárdos uniós finanszírozású családi ház felújítási program kapcsán a minap akár 3 millió ház megújulását is említette, ennél 400 ezerrel eleve kevesebb családi ház van az országban. Lényegesebb gond lehet azonban az, hogy az említett forrás még akkor is korlátozottnak tűnik, ha a meglévő ingatlanállományból csak azzal a résszel számolunk, amelyet egyáltalán érdemes felújítani. Kiderül, hogy egy komplex felújításra különböző forgatókönyvek mentén mindössze néhány százezer forint lenne, miközben ennek sokszorosába kerülnének a pályázat kapcsán említett felújítások költségei. Így viszont nem jön ki a jelzett 40% körüli uniós támogatási hányad sem, sőt a beruházási költségnek csak a töredéke adódik. Ebből az adódik, hogy 2020-ig legfeljebb néhány 100-200 ezer családi ház felújítására lesz EU-pénz és éppen ez köszön vissza egy februárban elfogadott kormányzati stratégiában is.

A kötvénypiacot is felforgathatják a megújulók

A rohamosan növekvő energiaigények és környezetvédelmi megfontolások miatt a soron következő években egyre nagyobb szerephez jutnak a megújulók. Több kormány már be is jelentette rendkívül ambiciózus terveit. Ehhez azonban óriási mennyiségű tőkére lesz szükség, melynek jelentős részét vállalati kötvénykibocsátások fedezhetik.

A megújulók már a spájzban vannak

Töretlen a megújuló energiák népszerűsége, a BP friss statisztikája szerint különösen a napenergia iránt növekszik a kereslet, de a szél és a egyéb megújuló szektor is évről évre bővül. A megújuló energiák tavaly a globális energiatermelés már közel 22,5%-ra rúgtak igaz, a vízenergia továbbra is meghatározó szerepet játszik.

Több milliárd forintos megtakarítást hozott az új támogatási rendszer

2014-ben közel 30 százalékkal nőtt a kötelező átvételi rendszerbe értékesített megújuló alapú villamosenergia-termelés mennyisége, az új működési modell bevezetése megközelítőleg 5 milliárd forint megtakarítást eredményezett. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elkészítette beszámolóját a kötelező átvételi rendszer (KÁT) 2014. évi alakulásáról. A beszámoló célja, hogy összefoglaló képet adjon a hazai kötelező átvételi rendszer működéséről - áll a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közleményében.

Fónagy: erre költünk közel 1200 milliárd forintot

A 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban 1174 milliárd forint jut környezetfejlesztési és energetikai támogatásokra - számolt be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára egy mai siófoki szakmai konferencián. Az államtitkár jelzése szerint az energiahatékonyság növelését segítő projektek, a vízkezelés, valamint a klímaváltozással összefüggő feladatok kapják majd összegszerűen a legtöbb uniós támogatást a 2014-2020-as ciklus során. Arról egyelőre nem esett szó, hogy a környezetvédelmi és energetikai projektek pályázatait mikor hirdethetik meg, illetve milyen menetrend szerint.

Jönnek az első zöld banki termékek

Folyamatban van a zöld bank koncepció kidolgozása és a termékek fejlesztése, az idei év első fél évében várható az első zöld termék megjelenése a piacon - közölte a Miniszterelnökség.

Hogyan lesz 1 millió magyar szegénnyel kevesebb 2020-ig?

Az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésében rendkívül jól halad Magyarország az Európa 2020-as stratégiában rögzített célhoz képest, és az oktatás terén sem kell már hatalmas erőfeszítést tennünk, de a szegénység visszaszorításában nagyon gyorsan kellene hatalmas eredményt produkálnunk - többek között ez derül ki egy hétfőn megjelent átfogó uniós jelentésből. Utóbbi konkrétan azt jelenti, hogy 2020-ig kereken 1 millió fővel kellene csökkenteni a szegénységgel, vagy társadalmi kirekesztés veszélyével sújtott réteg méretét Magyarországon. A 2008-2009-es válság elhúzódó negatív hatásai miatt nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte nagy gond a szegények kapcsán 2020-ra vállalt célok teljesítése, sőt az utóbbi években az EU átlagát tekintve még távolodtunk is a céltól.

Itt vannak a fontos buktatók a milliárdos társasházi pályázatnál!

Március 9-től akkor lehet elektronikusan benyújtani a tegnap bejelentett 10 milliárd forintos keretösszegű társasházi energiahatékonysági pályázatot, ha a pályázó ingatlan összes tulajdoni hányadának több mint 51%-ával rendelkező tulajdonostársak támogatják azt és legalább 8 éve kiadták az épületre a használatba vételi engedélyt - többek között ezek a fontos információk is kiderülnek a tegnap közzétett részletes pályázati kiírásból. Érdemes a számos csatolandó dokumentum elkészítéséhez gyorsan nekilátni, mert a benyújtás sorrendje számít majd az értékelésnél, de figyelni kell rá, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség és kizáró ok, ha a pályázatot nem a támogatásra jogosult, vagy annak hivatalos képviselője nyújtotta be. Lényeges, hogy az egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek lakásonkénti kondenzációs gázkazáncseréjéhez 150 ezer forint plusz támogatás is adható lakásonként, de megkezdett beruházásra nem lehet pályázni és kizáró ok az, ha a társasháznak, vagy lakásszövetkezetnek 60 napot meghaladó köztartozása van. Jó tudni, hogy a teljes támogatási összeget csak utólag fizetik ki, ráadásul 5%-nyi részre legalább 3 évet várni kell.

Szlovák szabadalommal tarolná le Európát az OT Industries

Együttműködési megállapodást kötött az alternatív energiahordozót előállító szlovákiai Dron Industries és a komplex energiaipari megoldásokat nyújtó magyar OT Industries - jelentette be Polonyi István, a magyar vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.